Az alföld a címben azért van kisbetűvel írva, mert általában a magyar rónákra gondoltam (az Alföldet is beleértve), no meg a dimbes-dombos lankáinkra, át a havasok karéjáig. Mert milyen csuda gazdagság, ha belevesszük az összes mai és régi nagy földrajzi-kulturális hagyatékunkat (van ott folyó, s földje jó, legelőin a fű kövér…). Az egy másik pikantériája a dolognak, hogy a keveredés más népek konyháival csak gazdagít, beviszi a sokszínű másságot a terített asztalra: én így csinálom, hát te hogy? Nálunk győzött a beolvasztás hasznos és kellemes módszere: ami jó, az jöhet, majd kicsit szánk íze szerint fűszerezgetjük. Szokás azt mondani úgy „turistául”, hogy a jó piros gulyás, halászlé, pörkölt, paprikás csirke, krumpli, lecsó, sült pisztráng”, az a magyar konyha. Igen, ezek is. De ide tartoznak már a tatár-török hozta rablóhús, töltött káposzta, paprika, pogácsa, (olyanok mint a jövevényszavaink!), ide a finomfüves aranyzöld, máig is ízes-illatos erdélyi levesek (laskával, gombócokkal), tárcsán, rácson sült vegyes pecsenyék, gyorspataki halak, erdei gombák, juh-és kecskesajtos hideg falatok. Szent István bajor Gizellája hozta konyhája szokásait, Mátyás Beatrixsza révén beszippantottuk Itália ajándékát, a hagymát, fokhagymát, ami nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a magyar konyha. Számos nemzetközi szokással, alapanyaggal, technikával gazdagodtunk. Franciáktól a majonézes fogások, felfújtak, Balkán irányából a csorbák, paradicsomos-padlizsános finomságok,… és így sorolhatjuk a minket körbe vevő tájakat, népeket, akik mind hatással voltak ránk, és akik legjobb tudását a mienkkel kereszteztük (lovas nomád, majd növénytermesztő, állattenyésztő gazdálkodó). A Monarchia alatt és a századelőn már nevükre büszkék a magyar szakácsok, cukrászok, étterem tulajdonosok). Így alakítottunk ki egy teljesen egyedi ízvilágú konyhát, amely egyáltalán nem hasonlít egyik európai népéhez sem. A hagyományosból szeretjük a friss tejet, túrót, laskát, kását, főzeléket, kenyeret, lángost és palacsintát; birkát, szárnyast, halat-vadat, marhát és főképp sertést, a disznótorost, kocsonyát, a tejfölös paprikásokat, galuskákat, kelt tésztákat, rakott zöldséges ételeket és egybesülteket… abbahagyni nem lehet! Magyar szokás a bőséges reggeli (speciális változata a villásreggeli volt), ebédre a zöldség-, gyümölcs- és húslevesek, főétekként zöldséges rakottasok, főzelékek kis feltéttel, sült-párolt húsok körítéssel, salátával vagy savanyúsággal, majd édesebb, laktatósabb uzsonnafogások, meleg vacsorák. Időközben mennyiségileg, tartalmilag átalakulgatnak az étkezési szokások: az új irányzat a konyhában egészségtudatosabb, aktuális életvitelünkhöz alkalmazkodó nyomot követ. De a jelen kötet célja feleleveníteni a tradicionális magyar konyhát, élvezni hihetetlen gazdagságát, rácsodálkozni újra mérhetetlen ötletességére, befogadó és szintetizáló voltára. Élvezetes válogatást kívánunk!
